A mese jótékony hatásáról már sokat halhattunk, így fontossága nem is vitatható. Ebben a cikkben azt próbáltuk összegyűjteni, hogy mik is ezek a jótékony hatások, illetve milyen hibákat véthetünk mesélés közben, melyek ronthatják a gyermek számára a mesélés élményét.

A mese fejleszti a gyermekek anyanyelvi képességeit, kognitív (értelmi) képességeit és esztétikai, illetve érzelmi élményt nyújt. A gyermekek óvodás korban fokozottan szenzitív szakaszban vannak, tapasztalataikon, érzelmeiken keresztül ismerik meg a világot, a mesék pedig kifejezetten és célzottan az érzelmekre hatnak.

Miért szereti a gyermek a mesét?

A gyermekek mindennapi élményeiket, örömüket, frusztrációjukat, őket ért hatásokat és az őket foglalkoztató témákat leginkább a szabadjáték, a vizuális megjelenítés (rajzolás, festés stb.) és a mese által tudják feldolgozni. Ez az élményfeldolgozás az úgynevezett elaboráció. Gondoljunk csak bele, hány mese szól a legkisebb hercegről, a legfiatalabb királylányról és a számukra leküzdhetetlennek tűnő akadályokról, az ütközésekről, a kalandokról… A mese csupa olyan motívumokkal színezett történet, mely párhuzamba hozható a gyermeki lélek sajátosságaival.

A mese ezen felül a szorongások leküzdésére is megoldás lehet, mivel tárgyiasítja az adott félelmet, a gyermek megtalálja önmagát a mesében, ezáltal oldódik a szorongás.

Ha megkérdezünk egy gyermeket, hogy milyen volt egy adott karakter, azt válaszolják, hogy „jó/rossz”, egyrészt mert szókincsük hiányossága miatt nem tudják még árnyaltan kifejezni magukat, de jelentősebben azért, mert a gyermekek poláris világképpel rendelkeznek, azaz az alapvető értékkategóriákkal vannak tisztában, a végleteket ismerik. A mesék ennek a kritériumnak is megfelelnek, ugyanis a világot pontosan a gyermek nézetein, ismeretein keresztül mutatják be. A mesei kettőstudatuknak köszönhetően a mesét az adott pillanatban valóságként élik meg a gyermekek, így teljes beleéléssel adják át magukat a mesei történeteknek. Ebből következik, hogy a mesei feszültségeket nagyon jól érzékelik, majd a történet végén ismét minden helyre áll, a történet megoldásra kerül, a jó elnyeri jutalmát a rossz pedig méltó büntetését, létre jön a katarzis, mely lelki kielégülést jelent a gyermek számára.

Milyen mesére fogékonyak a különböző korosztályok?

Nagyon fontos, hogy a gyermeknek mindig a korosztályának és egyéni fejlettségi szintjének megfelelő mesét olvassunk, mondjunk. Ahogy a gyermek tapasztal, úgy a világról alkotott képe is egyre kifinomultabb lesz, így időről időre megérti a komplikáltabb meséket is.

A mesélés sok családnál óvodás kortól lép be a gyermekek életébe és körülbelül ezen szakasz végéig is tart. Azonban a mesélésnek helye van a legkisebbeknél és az iskolásoknál is egyaránt.

A kicsiket (1 éves kortól) megnyugtathatja hangunk, jelenlétünk. Ennek a korosztálynak leginkább az egyszerű, őket is körülvevő, hétköznapi, saját életükben is megjelenő dolgokról (mint például a háziállatok, vagy a család) érdemes rövid, pár soros, rímekbe foglalt meséket olvasni. Ők kifejezetten fogékonyak minden ritmusra alapuló tevékenységre. Ezek mellett fontos, hogy ennek a korosztálynak reális történeteket meséljünk, legyen a gyermek ismereteinek megfelelő, valóságos helyszínnel, karakterrel és cselekvéssel. Pl.: Bartos Erika, Marék Veronika, Berg Judit, Janikovszky Éva (2 és 4 éves kor között)

A kiscsoportos gyermekeknek (3-4 éves) a láncmesék javasoltak (esetleg az állatmesék is). Az ilyen típusú történetekben megjelenő szakaszok ismétlődését, mégis meglepetéssel bíró hatását kedvelik a gyermeke. A sok ismétlődésből fakadó kiszámíthatóság biztonságérzetet ad a gyermekek számára. Továbbá a folytonos ismétlődés a ráismerés örömét is biztosítja.
Láncmese pl.: A kesztyű (ukrán népmese), A répa (orosz népmese)

Középső csoportban (4-5 éves) kezdődik meg az „igazi” mesék kora. A gyermekek már kezdenek nyitni az oksági viszonyok megértése felé, keresik az összefüggéseket, komplexebb történeteket is szívesen hallgatnak. Ebben a korban az egyik legideálisabb mese típus lehet a terjedelmesebb állatmese, novellamese és egyszerűbb tündérmese. Emellett körülbelül 5 éves kortól megjelenhetnek a csali- és tréfa mesék is.
Állatmese pl.: Zelk Zoltán: Mese a legokosabb nyúlról, A macska meg az egér barátsága (Grimm mese)
Novellamese pl.: A só, A csillagszemű juhász

Nagycsoportban (6-7 éves) a gyermekeknek már sok tapasztalatuk van az őket körülvevő világról. Ez a mesetudat alakulásának legintenzívebb időszaka. Ekkor már értik az összefüggéseket, ez a cselekményekkel gazdagított, terjedelmesebb novellák, tündérmesék megjelenésének időszaka. Ilyenkor már megjelenhetnek sok helyszínen játszódó, több szereplős, átváltozásokkal tarkított történetek is.
Tündérmese pl.: Tündérszép Ilona és Árgyélus, A halász meg a felesége

7-8 éves kortól a gyermekek az egyszerű szerkezetű, de izgalmas cselekményű, igaz vagy igaznak tűnő történetet taglaló mesék az ideálisak.

Kell tartanunk a tragikus eseményeket tartalmazó, „ijesztő” népmeséktől?

A válasz határozottan: Nem! Gondoljunk csak bele…az ilyen jellegű népmesék a hétköznapi élet tragédiáit tartalmazzák. Természetesen, mi egy mesében (vagy bármi másban) megjelenő halálesetet, gonosz karaktert, szörnyet drasztikusan, véresen és szörnyű megjelenítéssel képzelünk el. De ha megvizsgáljuk a dolgok hátterét, rájöhetünk, hogy miért is van ez így. Valószínűleg azért, mert mi már a filmekben, televízióban, interneten, képeken és rengeteg más forráson keresztül ilyennek láttuk az adott, általunk félelmetesnek vélt alakzatot, eseményt.

Azonban jó esetben a gyermeket ilyen hatások nem érték még, Ő a mesében megjelenő halált, szörnyet vagy egyéb gonosz alakot nem fogja ilyen drasztikus módon elképzelni. Csakis úgy fogja látni, ahogy Ő maga még fel tud dolgozni, meg tud küzdeni vele. Illusztráció nélkül minden a mesében szereplő félelmetes motívum a gyermek számára nem lesz túl sok, nem lesz túl ijesztő.

Hogyan ronthatjuk el a mesét, mire figyeljünk?

A korábban felsoroltakon kívül tanácsos egyéb dolgokra is odafigyelni a mesélés témáját illetően.

• Ügyeljünk arra, hogy a mese valóban a gyermek korosztályának és fejlettségi szintjének megfelelő legyen, ugyanis, ha ezeknek a kritériumoknak nem felel meg, a gyermek igazán nem is fogja érteni, így a várt hatás és élmény is elmaradhat.
• Fontos, hogy a mesélés meghitt, intim helyzet legyen, ez adja meg hozzá azt a bizonyos „pluszt”. Ezt segíthetjük rítusok kialakításával és megtartásával, természetesen a legjobb, ha közösen, összebújva, egymás közelségét érezve valósul meg a meseolvasás. De ilyen rítus lehet például, ha mindig egy adott fotelből olvasunk, vagy egy mese olvasós plüsst alkalmazunk, ami, ha megjelenik, tudja a gyermek, hogy most mese következik.
• Ronthat a mese értékén és befogadásán a nem megfelelő előadásmód. Fontos, hogy használjuk azokat a nyelvi adottságokat és trükköket, melyek tarsolyunkban vannak. Legyenek a mondatok jól tagoltak, lehetőség szerint használjuk a mondatfonetikai eszközöket (hangsúly, hangerő, hangszín, tempó, dallam) és megfelelő artikulációt alkalmazva adjuk elő a meséket!
• Ügyeljünk arra, hogy a mese nyelvezete is megfelelő legyen a gyermek számára. Ha sok, a gyermek számára ismeretlen szó szerepel a történetben, várhatóan a gyermek fennakad az általa nem ismert szón, így a történetből kizökken, nem- vagy csak felületesen követi a további eseményeket. Ha a mesénkben ismeretlen szó van, már a mesét megelőzően, a nap folyamán valamilyen formába csempésszük be a gyermekkel való beszélgetésünkbe ezen szó magyarázatát! Könnyebb ennél, ha meseolvasás közben, az adott szóra egy szinonima szót is „beleszővünk” a történetbe az ismeretlen szó magyarázataként. Végső soron a mese végén is meg lehet magyarázni egy szót, de ez a már a korábban említett kizökkenés miatt nem a legjobb megoldás.
• Amivel még elronthatjuk a mesélést, az az, ha a mese után túlságosan is meg akarjuk beszélni a mese történetét és tapasztalatait, tanulságait. Hagyjuk, hogy a gyermek maga alkossa meg a saját képét. Természetesen, ha kérdése van a gyermeknek, azt válaszoljuk meg, de ne magyarázzuk túl!

Jó mesélést!